A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rep. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rep. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 1., szombat

New Yorktól Las Vegasig

Nos, a rövid első amcsi éjszaka után – ami valójában nem a cityben, hanem Armonkban volt – másnap korán indultunk is tovább a nyugati partra. A repülőúton ezennel semmi izgalmas nem történt, említésre méltó csak az lehetne – ha nem nőttünk volna már fel mindannyian –, ahogy a flight attendant-ek (magyarosan stewardess) mindenkitől hangosan kérdezgetik, hogy ’peanut?’. Nos, én kértem pínát, Pityu helyett is.
Már a repülőn tudtam, hogy az otthoni útitervem, és annak kivitelezési terve messze nem annyira konvergál majd, mint ahogy gondoltam. Tudtam, hogy megérkezésünk után a nem sok idő lesz arra, hogy autóba üljünk, és rögtön Vegasnak vegyünk az irányt. Igaz eredetileg azt terveztük, hogy egy éjszakát az útba eső Death Valley-ben töltünk, ezt azonban ismét feláldoztuk a kényelem oltárán. Igen, igen, jól asszociáltál, ez azt jelenti, hogy már csütörtök este Vegasba érkeztünk. Akik még nem jártak erre, azoknak elmondom, hogy ami a térképen egymás mellett van, az a valóságban 9 órányi autózásra van, azaz kicsit messzebb, mint a Horvát tengerpart.
Az utazás kicsit megviselte gyenge és törékeny immunrendszeremet, a gyomrom feladat a szolgálatot, és a testem is tiltakozott a további ébrenlét ellen, értsd: hőemelkedés stb. 13 óra alvás és egy Aspirin után azonban immár jobban, iszonyat éhesen ébredtem 13:15-kor. A többiek nálam élvezetesebben töltötték az éjszakát, de én sem maradtam még le semmiről, vasárnapig itt maradunk (a Ballys nevű szállóban).


2009. július 30., csütörtök

Landed @ NYC

(First post from the US)

Az utazás - azon kívül, hogy több mint 10 óra - nagy fun, legfőképp amikor az óceán felett 10e méterrel közlik, hogy bocs, de a rendszer lefagyott (Microsoft ide is betette már a lábát? - ilyenkor jutnak eszembe a jó kis beágyazott rendszerek órák, amiket kihagytam), és újra kell indítani. :) Minden (látható) elektromos rendszer (lámpák, TV stb.) lekapcs, majd bekapcs. :)
Kocsival is javaslom kipróbálni a sztrádán.

Ami még kihagyhatatlan: vákuummal kirántani a kagylóban hagyott csomagot. Cool.

Holnap, 6 órás ugrás után hajnal 4-kor kelés, hogy a 7-kor induló repcsivel újabb 3 időzónányit repüljünk az aranyásók földjére.

2009. július 28., kedd

Count down

24 hours to go

2009. július 22., szerda

T-7

Hetet kell még aludni...
Egy hét múlva ilyenkor már repülök. yesyesyes.

2009. július 14., kedd

15

T-15

2009. június 29., hétfő

30

Még 30 nap...
(Avagy Miki jelölésével: T-30)

2009. június 24., szerda

Bőrönd

A légitársaságoknál is válság van, valahonnan kell a pénz, ezért szép, új baggage policy-t vezetnek be, mely szerint: Európából Amerikába 1, azaz egy darab bőrönd van ingyé', ami max 23 kg (hozzáteszem egy átlagos bőrönd önmagában 5-7 kg), és max 157 "lineár cm"*.
A másodikért laza 50 zöldhasút kérnek. Ez eddig sincs rendben, de ha te még országon belüli járatot is igénybe merészelsz venni, ott nincsen bőröndcipelés pusziért, igaz az első tatyó csak $15, a második 25 dollár.
Delta rulez.
*"Lineár cm" gyk.: Téglatest (de legalábbis ahhoz konvergáló) alakú bőrönd esetében a 3 oldalhossz (hosszúság, magasság, mélység) összege centiméterben.

2009. június 10., szerda

2009. május 13., szerda

Megvan a BUD - NYC repjegy

Az eredeti tervek megváltoztak, az új szerint BUD - NYC retúr és NYC - SFO retúr repjegy lesz, aminek 50%-a már megvan!
Ez azt jelenti, hogy vagy újra a kolombuszi útra lépek, vagy buktam ~150 rugót.
Indulás: július 29.
Érkezés: augusztus 26.
Légitársaság: Delta